Születésnap

Tamival tegnap születésnapi zsúrra mentünk, miután az óvodából hazatérve kiszíneztük az életnagyságú Tami babát, amit az ágy fölé szögeztünk. Nem szoktunk a lányommal a McDonald’s-ban étkezni, de nagyon kellemes csalódás ért. Az, hogy kedvesen fogadják a vendéget, nem számít különlegességnek, de az, hogy egy pillanat alatt ott teremnek, mikor le kell törölni a széket, azt én már figyelmességnek vettem, bár azt megjegyezném, hogy a szék alja nem tőlünk lett csupa ragacs. Míg elkerültem a gyorsétkezdéket, úgy látszik, fejlődtek (vagy éppen azért). A választék egész széles, nem csak a megszokott hamburger, sajtburger, dupla-, tripla- és megaburger van az étlapon, hanem tortilla tekercs, csirkefalatok, saláták, de azért nem akarok túl nagy reklámot csapni nekik, eleget reklámozzák ők magukat.
Egy külön teremben foglalt helyet a 9 gyerek, trónusban ült Dominik, az ünnepelt. Mi szülők ki is vonultunk az étteremi részbe és az üvegablakon keresztül néztük, ahogy jól érzik magukat a kölykök. Nem voltak egyedül, mert két órán keresztül egy lány foglalkozott velük, azt hiszem Dórinak hívták. Különböző játékokat talált ki számukra, hogy egy percre se üljön le az emelkedett hangulat.
Először is mindenkinek kiosztott egy-egy csákót, kitűzőt a nevükkel, aztán a rajzlapnak háttal kellett rajzolniuk, majd jött az uzsonna: pici hamburger, sült krumpli, csirkefalatkák és bio tej(!). Miután elfogyasztották, zenés játék következett. Biztos mindenki játszott már gyerekkorában olyat, hogy egy székkel kevesebb van az asztal körül, és mikor elhallgat a zene, le kell ülni. Akinek nem jut hely, kiesik a játékból. Utána táncoltak, de mikor elhallgatott a zene, szoborrá kellett merevedni. Lufi fújó verseny is volt, amin a szülők is jókat derültek, nem mindenkinek sikerült rájönnie a technikára.
A program végén Dóri hozta a tortát, melyből a felnőtteknek is jutott, majd felköszöntötte az ünnepeltet, sőt az összes gyerek kapott egy kis ajándékot (mint később megtudtam, ez a menühöz járt): a fiúk autót, a lányok pónilovat. A legnagyobb meglepetés fizetéskor érte a szülőket, csupán 8.500.-ba került a terembérlet, a kétórai foglalkozás, evés-ivás, torta és ajándék. A jelenlévő szülők mindegyike egyetértett abban, hogy az ő gyereke is itt fogja tartani a buliját, így nem kell félteni a bútorokat, kristálypoharakat, nem kell játékokat kitalálni, sütni-főzni egész nap, és nem nyúlik a végtelenségig a buli, mert így elkerülhető a könyörögés mindkét fél részéről.
Még odakint fogócskáztak egyet a lurkók, aztán indultunk haza. Vittük Tami pajtását is, mert tőlünk egy utcányira laknak és az apukának el kellett sietnie. Olyan ordítást levágtak az autóban, csak úgy viccből, hogy két választásom maradt: vagy belebolondulok, vagy én is ordítok. Utóbbit választottam. Dini még maradt nálunk kicsit játszani, miután engedélyt kértünk az apukától.
Félőset játszottak. Felvilágosítottak, hogy ezt úgy kell, hogy először is én kimegyek. Ők becsukják a szobaajtót, lekapcsolják a villanyt és reszketnek a sötétben. Csak azt nem értettem, mikor benyitottam, hogy miért volt Tami félmeztelen? Kértem őket, hogy játszanak valami mást, de nem volt foganatja. Legközelebbi zavarásomkor, az ágy alól bújtak elő, lányomon most harisnya nem volt. Azt mondták doktorosdit játszottak. Mondtam, hogy most én leszek az orvos és a megelőzésre fektetem a hangsúlyt, úgyhogy a felfázást elkerülendő gyorsan visszaöltöztettem a lányomat. Ezután az asztal alá bújtak és hamarosan Dénes jött oda hozzám, hogy ő nem tudja, milyen manók vannak itt, de levették a nadrágjáról az övet, és nem bírja visszafűzni.
Na ekkor vettem elő az autókat, hogy most már eleget „reszkettek”, és én is, inkább ezzel játszanak. Érezték, hogy nem lehet tovább feszíteni a húrt, szépen játszottak is, míg meg nem érkezett Dini édesapja.